Sass Magdolna és Éltető Andrea közös cikke, valamint Lénárd Tünde tanulmánya a Közgazdasági Szemle májusi számában

2021.05.12 | 15:26
Sass Magdolna és Éltető Andrea közös cikke, valamint Lénárd Tünde tanulmánya a Közgazdasági Szemle májusi számában

LXVIII. évf., 2021. május

 

2013-ban széles körű centralizációs folyamat indult el a magyar közoktatásban, amelynek során minden, addig önkormányzati fenntartásban lévő iskola egy állami intézményfenntartó központhoz került. A tanulmány célja, hogy megvizsgálja ennek a centralizációs folyamatnak a diákok tesztpontszámaira gyakorolt hatását mind általános iskolai, mind pedig középiskolai szinten. További cél ezeknek a hatásoknak a szintén 2013-ban indult szakképzési reform hatásaitól való elkülönítése. Az elemzés a különbségek különbsége módszerét és hozzáadottérték-modelleket használ, fix hatásokkal bővítve. Arra az eredményre jut, hogy hatodik és nyolcadik évfolyamon sem az általános iskolai, sem pedig a szerkezetváltó gimnáziumi képzésekben nem volt kimutatható hatása a centralizációnak. Még tizedik évfolyamon sem mutatható ki a 2013-at követő teljes időszakra vonatkozó átlagos hatás, csak 2015-ben és 2017-ben figyelhető meg átmeneti, 0,05 szórásegységnyi negatív centralizációs hatás a tesztpontszámokra. A centralizáció és a szakképzési reform hatásainak elkülönítését célzó modell alapján azonban valószínűsíthető, hogy ezek az átmeneti hatások is elsősorban a reform negatív hatásaira vezethetők vissza. Az utóbbi egy szórásegység 9-16 százalékával csökkentette a szakközépiskolások pontszámait.

Journal of Economic Literature (JEL) kód: I21, I28.

 

 

A visegrádi országok gazdaságfejlődési útjának elemzésében a külföldi közvetlentőke- befektetésektől való függést hangsúlyozzák a kapitalista modellek kutatói. Mára kérdésessé vált, hogy vajon fenntartható-e ez a modell. Az elmúlt évtizedben a térségben végbemenő politikai folyamatok is csökkenthetik a térség vonzerejét a külföldi befektetők szemében. A tőkeáramlások általános lassulása és visszaesése is gyengítheti ezen országok függőségét, de az ipar 4.0 elemei meg is erősíthetik azt. Ebben az összefüggésben - üzleti és akadémiai szakértőkkel készített interjúink alapján - az a kép rajzolódik ki, hogy az ipar 4.0 alkalmazása a duális vállalati fejlődést és a külföldi cégektől való függést erősíti. A visegrádiak külföldi tőke hajtotta növekedési modellje kialakítja a külföldi tőke vezérelte ipari átalakulást.

Journal of Economic Literature (JEL) kód: E02, O25, O33.

« Vissza a listához

Eseménynaptár

H

K

Sz

Cs

P

Szo

V

28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2021 Július

Kiemelt híreink

Conference presentations by Zoltán Bakucs, Lajos Baráth, Zsófia Benedek and Imre Fertő on the 16th Congress of the European Association of Agricultural Economists

Conference presentations by Zoltán Bakucs, Lajos Baráth, Zsófia Benedek and Imre Fertő on the 16th Congress of the European Association of Agricultural Economists After its postponement due to the Covid-19 crisis, the Congress took place 20-23 July 2021 in an online format. The theme was: Raising the Impact of Agricultural Economics: Multidisciplinarity, Stakeholder Engagement and Novel Approaches

Szunomár Ágnes és Peragovics Tamás könyvfejezete a most megjelent Western Balkans Playbook - Competition for influence among foreign actors kiadványban

Szunomár Ágnes és Peragovics Tamás könyvfejezete a most megjelent Western Balkans Playbook - Competition for influence among foreign actors kiadványban A Külügyi és Külgazdasági Intézet kiadványa (Budapest, 2021). A kötet a legfontosabb külső szereplők (USA, Oroszország, Németország, Törökország és Kína) nyugat-balkáni politikáját és jelenlétét vizsgálja, továbbá hasonlítja össze.

A gazdaságunk fejlettsége is múlik a kutatási intézményeken: hogy áll Magyarország? - Braun Erik, Iloskics Zita és szerzőtársuk cikke

A gazdaságunk fejlettsége is múlik a kutatási intézményeken: hogy áll Magyarország? - Braun Erik, Iloskics Zita és szerzőtársuk cikke KRTK Blog - Portfolio - 2021. július 25.

További híreink »