Elhunyt Lados Mihály (1961–2021)

2021.04.28 | 11:11
Elhunyt Lados Mihály (1961–2021)

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Lados Mihály, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének (KRTK RKI) tudományos főmunkatársa, a Nyugat-magyarországi Tudományos Osztály (NyUTO) korábbi vezetője, 2021. április 20-án, 60. életévében elhunyt. Búcsúztatásáról a család később ad tájékoztatást. Őszinte részvétünk elhunyt kollégánk családjának!

Lados Mihály 1984-ben szerzett közgazdász diplomát a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán. 1994-ben a rotterdami Erasmus University városigazgatás (Urban Management) képzését is elvégezte, 1995-ben pedig megítélték neki a közgazdaságtudomány kandidátusa címet.

Az MTA Regionális Kutatások Központjának (MTA RKK) Nyugat-magyarországi Tudományos Intézetében 1986-tól (az Intézet alapításától) végzett tudományos kutatói munkát: 1986–1993. között tudományos segédmunkatárs, 1994–1995. között tudományos munkatárs, 1996 óta tudományos főmunkatársi beosztásban tevékenykedett. 1996 és 2007 között az MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézetének igazgató-helyettese, majd 2008-tól 2016-ig az Intézet (a 2012-es szervezeti átalakulást követően Nyugat-magyarországi Tudományos Osztály) vezetője.

Kutató munkája mellett szakmai pályafutásának másik fontos szegmensét a felsőoktatás jelentette. 1993-tól 2005-ig óraadó tanár volt Széchenyi István Egyetem (és jogelődje a Széchenyi István Főiskola) Regionális és Településgazdaságtan Tanszékén, majd 2007-től a Regionális-tudományi és Közpolitikai Tanszék egyetemi docense, 2018 óta a tanszék vezetője. Alapító és törzstagja Széchenyi István Egyetem Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskolájának.

Lados Mihály a regionális tudomány országosan is elismert kutatója, aki pályafutása során számos hazai, illetve nemzetközi kutatási projekt résztvevője vagy vezetője volt. Jelentős tudományos közéleti tevékenységet folytatott, több szakmai szervezet és társaság munkájában vett részt. Ezek között is kiemelkedik a Magyar Urbanisztikai Társaság, amelynek 1995 óta tagja, 2015 és 2017 között a Győr-Moson-Sopron megyei szervezet alelnöki, 2017 óta elnöki tisztségét töltötte be. A Magyar Regionális Tudományi Társaság munkájában annak 2002. évi alapítása óta folyamatosan részt vett. 1994 óta tagja volt a regionális tudomány egyik legjelentősebb nemzetközi szervezetének, a Regional Science Association Internationalnak. Munkásságát 2011-ben Pro Régió Díjjal ismerték el.

Lados Mihály önéletrajza

Interjú az okos városokról Lados Mihállyal (VEOL.hu, 2020. december 10.)

„A mi városunkban is segít a természet” – kiállítás megnyitó a NATURVATION projekt keretében (Győrplusz TV, 2020. szeptember 10.)

 

Rechnitzer János nekrológja:

Lados Mihály

(1961-2021)

 

A szörnyű világjárvány behatolt életünkbe. Ha ismerőseinket vesztettünk el, egy fájó reccsenést érzünk; ám ha a halál a közelünkben csap le, már a fájdalom, a tiltakozás, és tehetetlenség lesz úrra rajtunk. Ilyen érzésekkel küzdök április 20. óta, amikor 40 napi kegyetlen küzdelem után elment barátom, küzdőtársam, a hazai regionális tudomány kedves alakító személyisége: dr. Lados Mihály, tudományos főmunkatárs, egyetemi docens.

Örömmel jött 1986-ba Győrbe, hogy megalakítsuk a MTA Regionális Kutatások Központja Észak-dunántúli Osztályát. Hazaérkezett a családjával, hiszen Szigetközből származtak feleségével együtt, Mosonmagyaróváron tanultak, ott éltek akkor még a szüleik.  Formáltuk a kialakuló regionális tudomány új kutatóhelyét, valójában „oázist teremtettünk a sivatagban”, hiszen a társadalomtudománynak, s azon belül a helyét kereső területi tudományoknak minimális, lényegtelen előzménye volt a városban, de a nagyobb régióban is. Sikerrel vette a tudományos kihívásokat, 1996-ban megszerezte a közgazdaságtudomány kandidátusa tudományos fokozatot. Alkalma volt egy mesterképzést (Urban Management) a rotterdami Erasmus Egyetemen elvégezni, ami egész további munkásságát meghatározta. A kilencvenes évek elején beléptünk a felsőoktatásba, meghatározó alakítója lett a településgazdász szaknak, aktív formálója volt az akkori főiskola, ma Széchenyi István Egyetemmel való kapcsolatoknak, az intézetbe kihelyezett tanszéknek.

Kutatás kutatást követett, megbízások, pályázatok itthon és külföldön, Mihály progresszív formálója, szervezője volt a programoknak. Az önkormányzati gazdálkodás érdekelte, a helyi közösségek gazdasági alapjainak megteremtése és működtetése, a közszolgáltatások rendszere, azok intézményi működtetése. Számos tanulmányban (116 jegyzett közlemény 347 hivatkozással) dolgozta fel a kérdéskört, elemzéseivel, előremutató megállapításaival itthon és külföldön elismerést szerzett.

Szerette az Intézetet, átvette az igazgató posztot (2008-2011), majd annak beolvasztása után osztályvezetőként irányította tudományos közösségünket (2012-2016). Közben oktatott több egyetemen, alapító tagja lett a SZE regionális tudományi doktori iskolának (RGDI), négy doktorandusz pályáját gondozta sikerrel. 2018-ban tanszékvezető megbízást kapott a Széchenyi Egyetemtől, s megszervezte a szakterület angol nyelvű mesterképzését.

 
Lados Mihály igazi közösségi ember volt, ami a neveltetéséből és egyéniségéből is fakadt. Csendes, kedves, megértő személyisége beépült, aztán alakítója lett több társaságnak. Így vált az egyik győri Rotary Klub nemzetközi kapcsolatainak alakítójává, vagy éppen több szakmai szervezet vezetőségének tagjává, egyben formálójává. 1995-től tagja lett a Magyar Urbanisztika Társaságnak, a Győr-Moson-Sopron megyei szervezet alelnökévé (2015-2017), majd elnökévé választották (2018-). Új életet lehelt a társaság győri szervezetébe, folyamatosan rendezvényeket szerveztek, kiváló kollégájával, tanítványával az urbanisták szakmai közösségét építették ki, megnyitva ezt az izgalmas komplex tudományt és gondolkodási rendszert más szakterületeken tevékenykedők előtt is.

A tízes években érdeklődése fókuszába az okos városok kerültek. A város és a digitális világ kapcsolatát elsők között dolgozta fel, számos nemzetközi kutatásban vett részt, ismert és elismert szakértője lett a témakörnek, tanítványokat nevelt, elkezdett iskolát építeni.  Az elmúlt év végén új Szigetköz kutatást kezdett lelkesen szervezni, hatalmas energiával kívánta szülőföldjének jövőbeli fejlődési irányait felvázolni, sajnos ezt már nem tudta elindítani.

Lados Mihály nagyszerű ember volt, kiváló kutatásszervező és lelkiismeretes elemző, a szakmai, tudományos és a társadalmi közösségek építője, formálója. Hiányozni fog, kedves, érdeklődő személyisége, hatalmas ismeret- és kapcsolati tára. Nyomot hagyott a regionálisták, az urbanisták, de a közösségek hazai és nemzetközi világában!

Emléked Mihály velünk marad, köszönjük, hogy ismerhettünk! Nyugodj Békében!

« Vissza a listához

Eseménynaptár

H

K

Sz

Cs

P

Szo

V

28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2021 Július

Kiemelt híreink

Nagy Gábor, Rácz Szilárd és Jóna László tanulmányai a Magyar Urbanisztikai Társaság kötetében

Nagy Gábor, Rácz Szilárd és Jóna László tanulmányai a Magyar Urbanisztikai Társaság kötetében Városok - Tervezés - Ingatlanpiac: Az urbanisztika aktuális kérdései. Szerkesztette: Salamin Géza - Tóth Bálint. Budapest, 2021.

Sikeresebbek leszünk az olimpián, ha több pénzt és energiát áldozunk a sportra? - Csurilla Gergely és Fertő Imre válaszol a KRTK blogban

Sikeresebbek leszünk az olimpián, ha több pénzt és energiát áldozunk a sportra? -  Csurilla Gergely és Fertő Imre válaszol a KRTK blogban Az olimpiai játékok előtt mindig megindul a találgatás, hogy hány olimpiai arany, ezüst vagy bronzéremre van esélyünk. A közvélemény egy része úgy véli, hogy ilyenkor nemcsak a sportolók, hanem a sportirányítás, és tágabb értelemben az aktuális kormányzat sportpolitikája is vizsgázik. Ezek a megfontolások nem teljesen megalapozatlanok. Az elmúlt évtizedekben számos, korábban sikeres ország más okból döntött úgy, hogy hatalmas erőforrásokat fordít az olimpiai sikerek növelésére. Ausztrália például az 1976-os montreali és a 2000-es sydneyi olimpia között 5 éremről 60 éremre növelte teljesítményét. Az Egyesült Királyság, amely napjainkban a világ egyik legsikeresebb sportirányítási rendszerével rendelkezik, a 2016-os riói nyári olimpiai játékok éremtáblázatán az Egyesült Államok után a második helyen végzett – többek között az 1997-ben bevezetett új sportirányítási rendszernek és az azóta soha nem látott mértékben megnövelt finanszírozásnak köszönhetően.

Pályázati felhívás intézetigazgató munkakör betöltésére a KRTK Regionális Kutatások Intézetében

Pályázati felhívás intézetigazgató munkakör betöltésére a KRTK Regionális Kutatások Intézetében A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont pályázatot hirdet intézetigazgató munkakör betöltésére a KRTK Regionális Kutatások Intézetében. A pályázat benyújtásának határideje: 2021. szeptember 15. Az intézetigazgató jogállása: a tevékenységét munkaviszony keretében, kutatói munkakörhöz tartozó feladatok mellett látja el. Az intézetigazgató felett a munkáltatói jogok gyakorlása a Kutatóközpont főigazgatójának hatáskörébe tartozik. Az intézetigazgató munkaköre határozott időre, legfeljebb 3 évig terjedő időtartamra szól.

További híreink »